2. epizód

 - Hova ülhetek? - nézett körbe Kentin
 - Hát... mellettem Armin ül... - hebegtem, és gyorsan lehuppantam a helyemre.
 - Armin? - nézett körbe - Ő ki? Hol van?
 - Ő az iker testvérem, és Otthon van. A a havercsaj macskájával éppen "beteg". - motyogtam az orrom elé, és elő pakoltam a tolltartómból a kedvenc rottringomat.
 - Havercsaj macska? - nézett rám megdöbbenve - Az meg... micsoda?
 - Castiel húga. - böktem a leghátsó padban alvó vörösre. - És a tesóm havercsaj macskája.
 - Mér hívod így?
 - Mert nem tudjuk eldönteni,  hogy most járnak e vagy sem. - vontam vállat
 - Mér nem kérdezitek meg tőlük?
 - Már kérdeztük. - sóhajtottam - De elég értelmetlen válaszokat kaptunk rá. Mint például "Nem, komolyan, a kiabálás biztos nem fog segíteni!" meg "Te vagy a kedvenc céltáblám!" és "Jöhet az igazi szórakozás!" meg persze a "Várj gondolkozom! Oké kész vagyok!". Mintha ezeknek lenne értelmük...
 - LoL. - válaszolt Kentin
 - He? Ebben mi a vicces? - húztam össze a szemöldököm
 - Mi? - nézett rám értetlenül - Jaj, nem! - nevetett fel - Nem úgy értettem! A LoL egy játék. A húgom folyton ezt nyomja, és abban vannak ezek a mondatok.
Már válaszoltam volna, amikor bejött az o.főnk, és egyben a töri tanárunk, Mr. Faraize.
 - Jó reggelt gyerekek! - mosolygott ránk. - Nos, van egy új diákunk. - ránk nézett - Kentin, kérlek gyere ide!
A fiú feszengve kilépett az osztály elé. Most néztem meg magamnak igazán. Eddig csak a gyönyörű szemei, és az elájulásomat segítő aranyos mosolyát tudtam nézni. De most észrevettem, hogy az egész teste kidolgozott, izmos. Terep mintás nadrágot viselt fekete pulóverrel.
Gyorsan elhadarta, hogy eddig egy katonai iskolába járt, meg hogy van egy kutyája, és szerei az édességeket, főleg a csokis kekszet.
Király, majd ha járni fogunk, Édesemnek vagy Csokiskeksznek fogom hívni. JÉZUSOM! Mikre gondolok én?! Nem vagyok normális!
 - Nos akkor hova ültesselek... - nézett körbe a tanár úr - Áh, Alexander mellett van hely! Ülhetsz...
 - Elnézést! - szakítottam félbe - Itt Armin ül, csak beteg!
 - Tényleg? - húzta össze a szemöldökét - Akkor... kérlek ülj Amber mellé!
Na itt megfagyott az ereimben a vér. Miért pont Amber mellé?! Mér nem ültették Lisander mellé? Mér ahhoz a ribanchoz ültették? Nem akarom hogy ott üljön! Gyűlölöm ezt a tanárt!
Várj! Miért dühített ez fel ennyire egyáltalán? Hangosan felmorrantam, é a hajamat tépve megfejeltem a padot.
 - Valami baj van Alexander? - hallottam Mr. Faraize aggódó hangját
 - Az élet igazságtalan! - dünnyögtem.
Többet nem foglalkoztak velem. De számítottam óra után egy kis szekálásra Castiel részéről. Az a barom mindig piszkál amikor megteheti. Eleinte nagyon idegesített, de mára már megszoktam, és néha még hiányolom is.
Az órából nagyon semmit sem fogtam fel. A gondolataim akörül a furcsa érzés körül forogtak. Mit is érzek én most pontosan? Féltékenység lenne? Ugyan, de hogy is! Miért lennék féltékeny? Hiszen csak Amber mellett ül! A hülye ribancát neki... Hé! De hisz én nem is utálom annyira Amber! Igazából beszélni se beszélek vele, de nem táplálok iránta negatív érzéseket. Akkor most mi a bajom vele?
A csöngetést se vettem észre. Csupán az zökkentett ki a nagy morgásomból, hogy a vörös röhögve megáll mellettem.
 - Mi az Pikachu, féltékeny vagy? - röhögött
 - Miért pont Pikachu? - húztam össze a szememet
 - A füzeted.
Ránéztem a füzetre. Ja, Pikachus.
Kimentem a folyosóra, de az ajtóban ott állt Kentin.
 - Oh, hali! - kerültem volna ki, de elém lépett. - Bocsi, de... - próbálkoztam megint, de újra elém állt.
 - Körbe vezetsz? - kérdezte egy aranyos mosoly kíséretében.
 - Hát... na jó! - sóhajtottam - Gyere!
Miért vagyok rá mérges? Semmi rosszat nem csinált! Még is... olyan csalódottnak érzem magamat!
Nem voltam valami kedves vele a körbevezetés alatt. Unott fejjel, monoton hangon magyaráztam neki, hogy mi merre van. Becsöngetés előtt pár perccel végeztünk, így megindultunk a szekrénye felé.
 - Kémia jön. - mondtam neki miközben a szekrényemben kotorásztam.
Bólintott, és elővette a könyvét. Én tovább kerestem a semmit, remélve hogy nem vár rám és lelép. De nem ment ez sehova. Francba!
 - Nem kell megvárnod, menny nyugodtan! - szóltam neki oda.
 - Nem megyek, meg várlak.
 - Mondom nem kell, menny csak.
 - De nem tudom hol a terem...
 - Ehm... - körül néztem - Áh! Ott van Charlotte! Menny vele!
 - Nem, meg várlak.
 - Mondom, hogy nem kell! Nem akarom hogy miattam elkéss!
 - Nem baj, megvárlak!
 - MENNYÉL MÁR EL! - kiabáltam rá.
Ő megdöbbenve nézett vissza rám.
 - Alexy... Valami baj van? - kérdezte aggódva
 - Eh, semmi! - legyintettem egy fáradt mosoly kíséretében - Csak szimplán gyűlölöm magam. gyere, mennyünk.
Számomra eléggé értelmezhetetlen tekintettel nézett rám. Úgy, ahogy anya nézett rám, amikor neki sírtam, mer általános utolsó évében kiközösítettek, meg nyilvánosan utáltak. Talán sajnált?